Gyász

2012.06.12. 00:14 nils holgersson

Az lenne az igazán kurva jó, hogyha Hamrén többet nem álmodna meg fantasztikus újításokat, és azt játszanánk, ami működik. Rosenberg igazán ügyesen védekezett a kezdőkörnél, és csomószor fejeket is vágott, amivel biztosan meglágyította a sporit, de az igazán menő csapatoknál a csatárok meccsenként legalább egyszer gólveszélyesek. Nem szívesen fogalmaznék durván, de azért cserecsatár baszki, mert szarabb, mint bármelyik másik.  Onnantól lettünk gólveszélyesek, hogy visszaült arra a helyre, amit neki kellett volna melegen tartani.

Az meg a másik, hogy ha Granqvist véglegesen rászokik arra, hogy tízből hétszer üresen hagyja azt a csatárt, akit elvileg ő fog, akkor ötöt kapunk a franciáktól. Legalább Zlatan jól játszott, ráadásul az egyik havernőm azt mondta, hogy szép, őszinte szemei vannak. Kicsit olyan ez, mintha XVI. Benedeknek meg fickós kiállása lenne, persze én ezt nem tudhatom.

Mindenesetre sokáig rágódni nem érdemes ezen, gratulálunk a tepsiarcú csávóknak akik elpicsáztak minket, és fel kell készülni az univerzum leggyengébb angol válogatottja ellen. Persze úgy is lehetne mondani, hogy Joe Hart ellen. Addig meg senki ne romkertezzen, üzeni nekünk a svéd előadóművész.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://svedtorna.blog.hu/api/trackback/id/tr314582007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sbacsika 2012.06.12. 11:49:49

Nyugi, a békazabálók meg a vikingivadékok is verhetők a tegnapi játékkal.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.06.12. 12:50:36

A romkertezik kisbetű, mert ige (az ugye még az idióta, minden második szót nagybetűző németben is kisbetű).

Egyébként nem tudom, miért kell tepsiképűzni az ukránokat, szerintem kivitelre - férfiszemmel - semmivel sem rondábbak, mint a svédek, sőt, mondjuk egy Elmandernél bármelyik ukrán jobban néz ki (bár erről beszéljenek inkább a csajok).

Sevcsenko meg megérdemelte, hogy összejöjjön neki. Remélem, legalább az angolokat még megcsapják. Kár, hogy akkor Rooney már játszhat, és láthatjuk, amint dús hajába tép a szél.

nils holgersson 2012.06.12. 13:35:49

@dr. Közbiztonság Szilárd: javítva, de az ukránok kitartóan tepsiképűek, Elmandernek pedig nem szép, de szeretni való a fizimiskája: a legmenőbb arcok közt döngetne tetszőleges lakótelepi diszkóban, de bármelyik anyák napján is ő lenne a sztár, ahogy Richard Claydermant játszik. Érzéssel, meg minden.
süti beállítások módosítása